2014. augusztus 18., hétfő

66. VKF! kiírása

Köszönöm szépen a stafétát és a bizalmat! Régi vágyam teljesült most ezzel a felkérésssel, mert már az első forduló óta nyomon követem a Vigyázz! Kész! Főzz! névre keresztelt remek kis virtuális, kulináris blogjátékot, amit Chili & Vanilia hozott létre még 2007- ben. Mióta blogot vezetek én is számos fordulóban vettem részt lelkesen ötletelve a feladatokon. Sajnos az előző kiírásra Muskátli Büfénél igen kevesen jelentkeztetek, ami szomorú, mert a téma megadása igazán frappánsra sikerült. Bízom benne, hogy így a nyár végén kicsivel többen jöttök hozzám játszani a nyaralásoktól feltöltődve.

Következzék tehát a Kiírása:
A minden ízű gyümölcs
Bár jómagam nem vagyok egy nagy Harry Potter rajongó, de a minden ízű drazséról még én is hallottam ;) Aki esetleg nem tudná ezek a zselés cukorkák bármilyen ízűek lehetnek a sóstól a savanyún át a csípősig, sőt még édesek is természetesen. A fő a meglepetés, ami a cukorkánál nem feltétlenül pozitív, de esetünkben az ízletes, mégis különleges gyümölcs párosításokra lennék kíváncsi a fűszerezés vagy éppen az elkészítés tekintetében, esetleg a tálalás terén. Lényeg a lényeg, hogy legalább egy féle gyümölcs legyen a fogásban (lehet desszert, főétel, ital vagy éppen előétel), de legyetek kreatívak! Azt remélem, így a gyümölcsdömping közepén, ez igazán testhez álló feladat lehet mindenki számára.
 
 
Határidő: 2014. szeptember 28. éjfél
 
Szabályok:
- A receptet tegyétek közzé a blogotokon szeptember 21 - 28. között.
- A bejegyzésről küldjetek nekem emailt  a sunisuti.samu@gmail.com címre egy fotóval és hivatkozással ellátva.
-  Akinek nincs blogja, ne habozzon jöjjön bátra, küldje el a recept leírását egy fotóval nekem emailben.
- Tartsátok magatokat a kiírásban szerelő feltételekhez.
- Lehetőleg terjesszétek az igét Facebookon, Google+- on, és a Banner kép feltüntetésével a blogotokon, stb ;) Köszönöm előre is a segítséget!
 
Korábbi VKF kiírások egy helyen:
 
Gyümölcsre fel!

5 megjegyzés:

  1. Ez jó - az első gondolatom nekem is hasonló volt; ez lett volna "Gyümölcsöző gyümölcsözön" :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mikor végigolvastam a korábbi kiírásokat nekem is egyből feltűnt, hogy gyümölcsös forduló még nem volt :D

      Törlés
  2. Csak szólok, hogy nem jól írtad le az e-mail címedet. Nehogy, ez miatt maradjanak le néhányan. :) SkAndi voltam.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, hogy gondoltál rám, kedves Süni! Elolvastam a kiírást és küldeni fogom a fotót, a receptet...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...