2014. március 21., péntek

Vörösáfonyás csíkos keksz

Ezt a kekszet már sokaknál láttam korábban és most jött el az ideje, hogy én is kipróbáltam, én Moha receptjét követtem és nem csalódtam, nagyon fincsi lett, bár az enyém nem sikerült olyan szépre, sőtt kifejezetten csúnya lett, de cserébe igazán finom :P


Hozzávalók:

Tésztához:
- 18 dkg lágy margarin
- 10 dkg porcukor
- 1 korty vaníliaaroma
- 3 tojássárgája
- 33 dkg liszt
- csipet só

Töltelékhez:
- 15 dkg vörösáfonya
- 3 ek cukor
- 1,5 citrom leve és reszelt héja

Elkészítés:
A tészta alapanyagait egy edénybe kimérem és gyors mozdulatokkal összedolgozom, míg össze nem áll az egész. Ekkor frissentartó fóliába csomagolom és a hűtőbe teszem pihenni legalább fél órára. Ezalatt elkészítem a tölteléket: az alapanyagokat egy edénybe öntöm és pár perc alatt összefőzőm, végül aprító gépbe téve még melegen összeturmixolom, míg szép sima nem lesz.
A tésztát lisztezett deszkán szabályos téglalap alakúra nyújtom, legalábbis igyekeztem erre törekedni, majd 5 egyenlő csíkra vágtam fel. 4 csík tetejét megkenjük a kihűlt pürével, majd egymás tetejére helyezzük őket úgy, hogy az 5. ami üres felülre kerüljön. Így ismét befóliázom az egész rudat és újabb pihenés következik a hűtőben, legalább 1 óráig. A sütőt előmelegítem 180 fokra, majd a tésztát éles késsel felvágom, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezem őket. Nekem két tepsinyi kekszem lett. 10- 12 perc sülés bőségesen elég nekik.

3 megjegyzés:

  1. Istenien néznek ki, nekem is ki kell próbálnom! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki! És milyen finom lehet a vörösáfonyával :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó ízű keksz, megéri kipróbálni!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...